kép

kép

2019. augusztus 27., kedd

Kezeléseim A-Z-ig

HOGY MENNYIRE HATÉKONY AZ FDM?

Végtelenül hálás vagyok, hogy megismerkedhettem ezekkel a fascia technikákkal és hatékonyabban tudok segíteni az olyan embereknek is, akik már hosszú évek óta élnek a fájdalmaikkal, mert az orvos azt mondta nekik, hogy sajnos, ezzel együtt kell tudni élni. Na, meg az idősebbeknek. Ja, hát persze, ez a korral jár.
Annyira jár a korral, hogy volt olyan 81 éves hölgy vendégem, aki három hét alatt megszabadult az egy éve tartó váll fájdalmaitól és újra tud normálisan mozogni és folyamatosan jönnek a többiek.....


Vállfájdalom
 
83 éves hölgy keresett fel és erősen korlátozott vállmozgásra panaszkodott.
A teszt szinte mindenre pozitív volt. A vállízület le volt fagyva.
Óvatos passzív kimozgatással kezdtünk, ami nem volt teljesen fájdalom mentes. Nem lehetett úgy mozgatni egyáltalán, hogy valamennyire ne fájjon neki. A passzívat aktív követte és ekkor már tudta mutatni, hol fáj, hol feszül, hol nyilall bele és hogyan. Ez után köpölyt helyeztem az érintett helyekre és azzal együtt mobilizáltunk. Bekékült szépen a köpölyök alatt, ami azt mutatta, hogy felszakadtak a letapadások és egyre jobban tudta mozgatni a vállát. Mire a köpölyök lekerültek, az oldalsó karemelés 45 fokról 150-re javult. 180 még mindig nem volt, de már a kérésemre fel tudott nyúlni a polcra, hogy levegyen egy cserép virágot. Egyre jobban ment a vállkörzés, a berotáció, a karemelések és meg tudta fogni a tarkóját, a könyökét is hátra tudta húzni. FDM-et még nem kapott, csak házi feladatot. Kétóránként pár mozdulat mindenfajta mozgásból, amit a vállízületnek tudni kell, valamint 1 kg cukrot tegyen fel egy magasan lévő polcra és vegye le. Ezt ismételgesse.
Ma volt a második kezelés. A ROM nem romlott az eltelt egy hét alatt, tehát tuti, tornáztatta a karját és a vállát. Ma volt egy kis FDM is a maradék disztorziókra, rengeteg mobilizálás és kinesio tape-vel a vállán távozott panaszmentesen és majdnem teljes ROM-al. Mivel 83 éves, az állapotának megfelelő kezelést kapta, nem erőltettük, hogy a füle mellé fel tudja emelni a karját. Az ő esetében az életminőség javítás volt a cél, hogy panaszmentesen és fájdalom mentesen tudja ellátni magát. Boldog volt nagyon, hogy ez sikerült. Nem kell hagyni, hogy az idős emberek fájdalommal együtt éljenek, bár ezt mondják nekik: ez már a korral jár. Igen is tudunk segíteni nekik, igaz más módszerekkel, mint az a konzervatív protokoll, amit az egészségügy használ.
Idősek



Az időseknek is joguk van a fájdalommentes életre és arra, hogy normálisan tudjanak mozogni. Egy 81 éves hölgy jött hozzám először térd problémával. Protézist kapott másfél éve, de ugyanúgy fájt a térde, ha terhelte, mint a műtét előtt. Az orvos azt mondta neki, sajnos lejárt a szavatossága. mármint a hölgynek. Három kezelést kapott és gyönyörűen ment bot nélkül, a görnyedt testtartást felcserélte egy kihúzott hát és a fájdalmas arcot egy mosolygós. Újjászületett. Botot már csak akkor vitte magával, ha buszra szállt. Az egyensúlya is helyreállt, hogy újra normálisan tudott közlekedni. Mit ad isten, a térde nem kínozta tovább, elesett a buszon, mikor az egy nagyot fékezett és nagyon megütötte a hátát. Nem törött el a bordája, de igen érzékeny volt. Kinesio tape-val ezt is megoldottuk.
Tegnap azzal keresett meg, hogyha felnyúl, hogy levegyen valamit a szekrényből, belehasít a fájdalom a vállába. Mozgásterjedelem nem állt a helyzet magaslatán. Lazítás után simán mozgott a válla, az állapotának megfelelő mozgásterjedelemben. csupán 45 percbe tellett. Úgy egy hónap alatt kapott teljes "generált" és most köszöni szépen, nagyon jól van. Nem kell jönnie már hozzám. A környezete csodálkozik, de nagyon örül, hogy ilyen is lehetséges.
Miért is kell az időseket szenvedni hagyni és beléjük beszélni, hogy ők már sose lesznek képesek a teljes életre?
A barátnője, aki szintén 81 éves, ezek után felbátorodva jött a sarokfájdalmával. Három kezelés után ő is fájdalom mentesen távozott.
Nem kell lemondani az idős embereknek sem az egészségről. Sőt az is feladatunk, hogy ne a betegség, hanem az egészségtudatot erősítsük bennük. Hálás vagyok, hogy tudtam nekik segíteni.

14 hónapja fennálló csípőfájdalmak
 Egy fiatal hölgy keresett fel csípő és derékfájdalmakkal, 14 hónapja van panasza, mióta a harmadik gyermeke megszületett. Elmondása szerint volt olyan eset is, hogy mozdulni alig bírt a kismedencét érintő panaszai miatt. Annyira beszűkült a mozgásterjedelem, hogy a lábát felemelni sem bírta, egy zokni felhúzása is problémát jelentett.
Határozottan mutatta hol fáj és közösen fedeztük fel a megbúvó kötőszövetes problémákat is.
Kapott FDM kezelést, aktív és passzív köpölyözést és rengeteget lazítottunk, nyújtottunk. Oldást kaptak a csípőt mozgató izmok is. A derékfájása úgy múlt el, hogy ahhoz hozzá sem nyúltam.
A mozgás ugrásszerűen megjavult, szinte fájdalommentessé vált. Azt mondta: jé, mennyire fel tudom emelni a lábamat, ez eddig nem ment.
Még nem végeztünk, van még dolgunk. A hagymahéjakat fokozatosan hántjuk le, hiszen 14 hónap alatt rendesen összekócolódtak a dolgok a kismedencében. Heg nincsen, így a következő alkalommal csak azzal kell foglalkoznunk, ami visszamaradt, ami eddig nem zavarta, mert a nagyobb fájdalmak elnyomták azokat. Most előtérbe kerülnek ezek is. Gyanítom, hogy 3 kezelés megoldja azokat a kötőszöveti problémákat, melyek 14 hónapon át az életét megkeserítették és nagy öröm látni, hogy úgy érzi, számára újra kisüt a nap.


Sípcsont törésből eredő komplikáció

 Hölgy vendég keresett fel. Eltörött a sípcsontja 2011-ben. Fémmel rögzítették a törést, de nem kérdeztek rá az allergiára, holott a hölgynek fémallergiája van. Ő nem tudhatta, hogy fémes rögzítést fog kapni, mert nem közölték vele. A lába nagyon feldagadt, de mind ennek ellenére nem szedték ki a fémet csak 1 év múlva, 2012-ben, a nagy fájdalmai és az aggasztó tünetek ellenére sem. A lába combközéptől talpig érzéketlen lett. Úgy mesélte, olyan érzés volt, mintha le lenne fagyasztva. Menni nem tudott és a rehabon (nem írom ki az intézmény nevét) azzal biztatta egy alkalmazott, hogy sose fog tudni járni. Gyógytornászhoz járt, neki köszönheti, hogy tudott újra járni.
Amikor hozzám eljött, sántikált, hatalmas fájdalmai voltak. Elmondta, hogy 2011. óta nem igazán voltak tünetmentes időszakai.
Az érintett helyen az alsó lábszára összekaszabolva, jó pár heg van rajta, amikhez hozzáérni alig lehetett. A mozgások erősen korlátozottak. Első körben flossolni lehetett, annyira érzékeny volt. Így már lehetett mozgatni. Floss után hegkezelés következett, kb. 20 percben és ez után lehetett csak FDM-ezni. 75 perc után tudta jól mozgatni a lábfejét és elindultak a lábszár izmai is. Kinesio tape-vel az achillesen, a sípcsonton, az IT tractuson és cross tape-vel a hegeken engedtem haza. Házi feladatot természetesen kapott. A járáskép sokat javult, már egy kezelésre is, de még nem tökéletes. Tulajdonképpen az idegrendszer által 8 év alatt berögzített kompenzáló mozgást kell átprogramozni még és a kötőszöveti környezetet teljesen rendezni. Még mindig érzékeny, de már csak érintésre. A járás majdnem fájdalommentes.
Hetente találkoznunk kell még.


Baba és nagymama
 Tegnap egy család legkisebbje és legnagyobbja keresett fel.
A legkisebb egy 3 hónapos baba, akit az anyukája azért hozott el, hogy nézzem meg, mert a védőnő azt mondta, baja van, hogy 3 hónaposan még nem fordul meg a hátáról a hasára. Hát én úgy gondolom, hogy ez nem baj. Megnéztem a kicsit és kutya baja sincsen. Végig mosolygott és még véletlenül sem sírta el magát egyszer sem. No, amelyik baba egészséges, az nem sír és azt a védő nénit csókoltatom, aki ijesztgeti az anyukákat. A gyerekek nem versenylovak, hogy ki mit tudjon csinálni előbb. Az ideje ennek általában 5-6 hónap, de természetesen van, aki előbb csinálja, de nem három hónaposan.
A legnagyobbja a nagymama, aki hatalmas derékfájdalommal jött. Volt orvosnál is. Kapott két voltaren injekciót heti váltásban, fájdalomcsillapítókon élt, de a világon semmi sem változott.
Előre tudott hajolni, de visszajönni nem és ülésből felállni sem. Az oldalra hajlás az érintett oldalon nem, az IT traktus mentén mutatott még fájdalmat, a többi mozgása a deréknak negatív.
Köpölyt tettem az érzékeny területre és az IT traktusra, ami szivattyúzta úgy 10 percig. Csodálkozott már azon, hogy köpöllyel együtt le tudott szállni az ágyról, hogy mozogjunk. Minden mozgásnemben közel 100%-os mozgásterjedelem. Közben elárulta, hogy úgy néz ki a doki szerint baj van az epéjével. Hurrá! Az IT traktus pontosan az epemeridián vonala. FDM-el kezelni nem tudtam, mert nagyon fájt neki, de a köpöly és az SMR-ezés jót tett.
Az egy pontos derék fájdalmára "virág" ragasztást kapott kinesio tape-val és az IT szintén végig lett ragasztva térdig.
Mindent tudott csinálni. A guggolás is ment úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Házi feladatként azokat a gyakorlatokat kapta, melyeket csináltunk.
Befelé jövet sántikálás, antalgiás tartás, fájdalmas arckifejezés, kifelé egyenes tartás, tünetmentesség és boldog mosoly.
Hát ettől ilyen szép a mi szakmánk.

Váll és szédülés
A közelmúltban járt nálam egy hölgy. A válla nem akart rendesen mozogni és fájt neki minden mozdulat, valamint nagyon szédült, nem tudott egyáltalán hanyatt feküdni, az oldalán se sokáig. Gyógyszert szedett erre, speciális tornát javasoltak és ennek ellenére nem javult másfél év alatt semmit sem. Azt mondták neki, hogy menjen be X kórházba, lekötözik és megrángatják, de nem ígérnek semmit sem. Vagy elmúlik a szédülése vagy nem. Az okát nem találták.
A vállát FDM-el, köpöllyel, flossinggal és sok-sok lazítással rendbe tettük. Direkt írok többes számot, mert a házi feladatokat lelkiismeretesen elvégezte. A szédülése kezelésére, ami már régóta kínozta megtanítottam neki a 3-1-2 meridián gyakorlatot és megmutattam neki az egyensúly test reflex zónáját a lábfejen. Két hét után nagyon boldogan mesélte, hogy a szédülése elmúlt, már tud hanyatt és oldalt is feküdni.
Nagy volt az öröm.



Öt hónapos babák kezelése

Régen írtam ilyesmiről, gondoltam megosztok veletek két egyforma esetet.
A gyermekeknek még az életkoruk is egyforma, egy kisfiú és egy kislány. Mind a ketten 5 hónaposak voltak, mikor 3 hete felkerestek a szüleik azzal a problémával, hogy nem tudnak a kicsik előre nyúlni, hason fekvésben felhúzzák magukat kartámaszba, de megtartani sokáig nem tudják, leteszik a fejüket és repülőznek. Nem tudtak rendesen átfordulni, a kezüket kitették oldalra. Mind a kettőnél nyaki problémák is voltak, melyeket lazítani kellett.
Rövid idő után kiderült, mi okozza a mozgás beszűküléseket és az első kezelés után a kisfiú már simán előrenyúlt és nem sírdogált, a fájdalmai elmúltak, pörgött, forgott és a fejecskéjét is tudta rendesen mind a két oldalra fordítani. A kislánynak szüksége volt két kezelésre és mi történt a második után? Mindkét kezével előrenyúlt, megfogta a kézfejemet és bekapta az egyik ujjamat.
A gyerekek szülei lelkiismeretesen elvégezték a kapott házi feladatokat, nagy részük van abban, hogy a kicsik jól vannak.
Nagy öröm látni, mikor az addig sírós gyermekek vidámak, mosolygósak és kiegyensúlyozottak.

Hét hetes baba kezelése FDM-el
  Ma volt egy 7 hetes drága kisfiú. Sok sírás miatt hozta az anyukája. elég gyakran előfordult, hogy éjszaka 4-5 órát is sírt. Császáros szülés volt 35 hétre. A szülés még nem indult be, de nyílott a méhszáj és ezért hozták világra előbb. A fordulás jobb oldalon darabosra sikeredett, Megfelelő nyújtás, lazítás következett, utána ment a fordulás mind a két oldalra, a fejét is odafordította. A kéz kihúzása nehezen ment, de megoldotta. A fejmozgás oké flexióban és extensioban is. A nyakacskája két oldalán TB. Itt sírt nagyon, mikor kihúztam neki. CD a koponyaalapon. Mikor fejre állítottam nyugtalan volt, de nem sírt, mikor leengedtem a fejét az ágyra, megnyugodott, befelé faltja volt. Nem refluxos. Pocak macskatappancsot imádta, de nagyon feszes volt a pocija, megmutattam anyujának, hogyan masszírgálja, de HTP-t, CD-t csak a következő alkalommal tudunk keresni, mert már elfogyott a türelme és nem volt együttműködő.
Nagy meglepetésre a begombócolást imádta.
Anyunak házi feladat adva. Három hét múlva újra látjuk egymást és online tartjuk a kapcsolatot. Most jól van, délután aludt egy nagyot.
Még van mit kezelni, legközelebb délelőtt jön, akkor még nem lesz olyan fáradt.

Befagyott csípőízület
Tegnap jött hozzám egy 70 éves hölgy csípő panaszokkal. Alig mozgott a csípője és a térdét sem tudta kinyújtani, erős a kopás. Elő van jegyezve csípőprotkó műtétre, de nem akarja. Izomerő nulla, tornáznia kéne, de még nem sikerült erre rávenni. A kötőszöveti környezet rendbe tétele után a térdét már jobban ki tudta nyújtani, de még nem teljesen. Tettem kísérletet a csípő mobilizálására. Elég nehezen indult, flexió, extenzió többé kevésbé ment, de az abdukció és a circum ductio már nehezen. Eszembe jutott, hogy  az asztalfiók, mikor beszorul, mit csinálunk? Először megmozgatjuk oldalra, meg befelé és utána húzzuk ki. A jobb oldalon így sikerült megmozdítani, elkezdett az ízület kattogni és korlátozottan igaz, de beindult. Házi feladatot kapott. A bal csípővel és szintén a térdekkel folytatjuk a jövő héten, utána jön a felső test. Örült, hogy jobban tud mozogni, mint eddig, de még messze van a vége. Annyit még hozzáfűznék, hogy a hölgynek irtó rossz a tartása bottal jár és folyton a lábait nézi. Persze ettől nagyon rossz az egyensúlya is. Javasoltam neki, hogy eleinte használjon két botot és húzza ki magát, mert a gerincét már nagyon elhúzta ez a folytonos egyoldali mozgás és egy idő után, ha megtanult újra rendesen járni és kihúzni magát, akkor elhagyhatja. Még sokszor kell találkoznunk.
vállfájdalom kezelése

Az elmúlt hetekben három hölgy is felkeresett ismeretlen eredetű vállpanaszokkal, melyek már hónapok óta tartottak, nem javultak a konzervatív kezelések és a lökéshullám terápia hatására sem. A gyógytorna sem segített, csak kis mértékű enyhülést hozott. Annyira egyformák voltak a tüneteik, hogy leírhatom így egyben a három kezelést.
Nem erőltették meg, nem fázott meg az ízület, egyszerűen csak jött a probléma a semmiből. Képalkotó vizsgálat nem készült. Gyógyszeres gyulladáscsökkentés és fájdalomcsillapítás történt, az injekciót nem engedték.
-          
Mindegyik hölgy elmondta a kikérdezés során, hogy pajzsmirigy alul működése van, az egyik sokat dolgozik számítógéppel, nem 8 órát, hanem sokszor 12-t és nincs könyöktámasza. Eléggé elfáradt a válla nap, mint nap a kényszertartás miatt és egy idő után így tiltakozott.
Ki kell emelnem, hogy az egyik hölgynek volt egy nagyon csúnya vakbél műtétes hege, mely 19 éves korában keletkezett és összenövéseket okozott. A hegkezelés után a bal váll sokkal jobban funkcionált és itt is igazolva látszik az a tézis, hogy minden mindennel összefügg.
 Egyikük se tudta a karját felemelni és a tarkón összekulcsolni, segítséggel se. Az abdukció messze elmaradt a fiziológiásan előírttól, a berotáció kísérlete is kívánni valót hagyott maga után, a fenekükig ment fel a kezük és a könyökét nem tudta behajlítani egyikük se. A kirotációt meg egyáltalán nem bírták, nagy volt a fájdalom.
Az általuk mutatott testbeszéd alapján FDM, flossing és köpöly kezelést kaptak, mobilizáltuk a vállat az állapotuknak megfelelően és már az első kezelés hatására a mozgástartomány jelentősen javult, az ízületi merevség valamennyire oldódott, megmozdult a válluk, de még jönniük kell. A házi feladat fájdalom határig végzett funkcionális gyakorlatok, olyan mozgatások, melyeket a váll ízületnek tudni kell.

Csecsemők kezelése FDM-el



A héten volt két babám is. Az 5 hetes tüneményes Cili és a 3 hónapos Matyika.
Matyi szinte állandóan bukik, a pocakja feszes, nem alszik rendesen, van a gerinc mellett egy disztorzió jobb oldalon és a nyakacskája is ferde egy kicsit. A teszt, ami a megfordulásra irányul pozitív. A jobb oldala merevebben mozdul, mint a bal.
A vizsgálatok után FDM kezelést kapott. Kezelés hatására a bukás megszűnt, csak 3 széklet van naponta, az alvás még nem az igazi, de alapjában véve sokkal jobban van. Házi feladat anyukának a jobb gerinc oldali masszázs, pocak masszázs, leszálló vastagbél ág kezelése, hogy a széklet könnyebben jöjjön ki. Nem refluxos. Mikor fejre állítottam, az anyja majd frászt kapott, de a Matyi forgatta a fejét körbe, nézelődött és csendben volt. Nehezen tudott addig böfizni, oldalra fordítva és nem felvéve azonnal böffentett egy akkorát, azt hittük, hogy riasztani kell a földrengésjelző intézetet. :) Mozgásszervileg most már rendben van, de még laktóz érzékenységre vizsgálják.
A Cilikét is hasfájással hozták. Ő is egykedvűen tűrte a fejre állítást és szemeztünk. :)
Gerinc rendben, a nyakát nem hagyta. Nagyon utálta, ha hozzáértem. Disztorzió a nyaki gerinc két oldalán és a koponya alapon. Míg vizsgáltam, nagyon tűrte és csendben volt, de amint a nyakát kezdtem forgatni egyből vörösre ordította a fejét. A jobb oldala sem mozgott rendesen, néha csak az egyik oldalon mozgatta kezét-lábát. FDM kezelést kapott, ez után egyik oldalra már fordult a feje és mozgatta mind a két oldalát.  Házi feladat, a leányzó helyes felvétele, tartása és a nyak masszírozása, tornáztatása. A begombócolást nagyon utálta, így a karon való végig fektetés volt a megoldás. A nyaka jobb lett, nem feszítette annyira hátra, de még kezelni kell. Éppen a napokban volt a hat hetes csípőszűrés is, az ortopéd orvos is megerősítette a nyaki diagnózist és sok-sok tornát írt elő. A kettő együtt fog eredményre vezetni.

És újra: külső bokatörés


 Ma jött hozzám egy hölgy gipszlevétel után két héttel. Sántikált nagyon, de fájdalomról nem panaszkodott. A megfelelő tesztek elvégzése után sor került a kezelésre. Maga a kezelés rész 30 percig tartott, a rejtett fájdalom elő lett csalogatva és kioltva. Utána bemozgatás, visszatesztelés. A lába egy kezelésre sokkal mozgékonyabb lett, kinesio tape-val távozott, egy hét múlva találkozunk. De, amiért ezt felírtam: azt kérdezte tőlem, hogy adhat e egy puszit. Annyira boldog volt, hogy rám talált egy közös ismerős által. Na, erre mondom, érdemes volt tanulni és érdemes a nyugdíj mellett is dolgozni, mert nagyon szép a mi hivatásunk.

46 éve merev boka kezelése FDM-el

 Egy fiatalember keresett fel, hogy születése óta nem mozog a bokája. Tényleg merev volt és a kötőszöveti rész is hagyott kívánni valót maga után. Flossing, FDM, köpöly és sok mobilizáció után valamennyit mozdult elsőre. Otthonra házi feladat és rá egy hétre újra kezelés. Még jobban mozgott, de még nem volt tökéletes. Kapott megint házi feladatot és hamarosan újra találkozunk, addig csinálja otthon a gyakorlatokat, nyújtásokat, én meg hántom le a hagymarétegeket. Ő mondta, hogy a gyógytornász és az orvos nem tudott vele mit kezdeni. 
A felesége volt nálam a múlt pénteken és azt mondta, hogy a férje teljesen kiakadt az eredménytől. "Beszarok ennek a nőnek! 46 évig nem mozgott a lábam és most nézd meg........"

Három éves bokasérülés megoldása 3 kezeléssel

Egy hölgy jött ma hozzám, hogy nem mozog a bokája. Három éve érte szupinációs trauma. Porcleválása lett, azt kiszedték és kitisztították. Azóta sem lett jobb. Három éve szenved vele. Munkát vállalni nem tud. Járt sok helyen, a gyógytornász nem merte kimozgatni, tehát abszolút nem mozgatta, teljesen le van fagyva az ízület. Az orvosok tovább küldik másik orvoshoz, de érdemben semmi eredmény. A megfelelő vizsgálatok után floss és mozgatás. Már a floss után ment a dorsalflexió (pipa) és spiccelni is tudott valamennyire. TB, CD kezelés (FDM), Achilles nyújtás, lábujjhegyezés, sarkon járás, sétálás a kezelőben fel és alá, golflabdás talpmasszi és nagy csodálkozás, hogy 3 éve nem tudta csinálni ezeket a mozgásokat és most elindult valami. Kapott bokastabilt, achilles nyújtót, tibialis lazító ragasztásokat, meg házi feladatot otthonra. Boldogan távozott, a lépcsőn is le tudott úgy menni, hogy folyamatosan rakta egyik lábát a másik után. Folyt. köv. Még csak az elején vagyunk.
UPDATE: tegnap meg volt a második találkozás. A hölgy boldogan újságolta, hogy fájdalommentesen tud menni, csak egy helyen fáj már a bokacsont alatti részen egy kis sávban Nem TB, hanem CD-k halmazát találtam ott és a soleus is tele volt göcsörtökkel (TB) és egy csomó trigger kinyomása. A kezelésbe beleizzadt, de nagyon örült. Már merte terhelni is, mert rájött, hogy nem fáj, tehát volt egy lábon szökdelés és egy lábon guggolás is, igaz, ez egy kicsit nehézkes volt, mert a 3 évi sántikálás, mozgás passzivitás után az izmai is le vannak gyengülve. Házi feladat újra mozgatáshegyek, amiket a bokának tudni kell és többet egylábazni, mert az egyensúllyal is problémák vannak és gyakorolni a normális járást az antalgiás helyett. Kinesio tape-vel a lábán ment el, a jövő héten újra találkozunk, mert még van hagymahéj, amit le kell hántani. Közben az anyukája is kérte, hogy nézzem meg az ujjait. Minden ízület olyan, mintha egy csomó lenne benne. Azt mondta, hogy nincs sokízületi gyulladása. Elküldtem orvoshoz, nézesse meg, hogy biztos e a tuti, de azért kapott egy sujok gyűrűt, amit helyben ki is próbált és tádáááám, megmozdultak az ujjak ízületei. Ez volt egy kis grátisz. Ja és a hab a tortán, hogy a hölgy visszament jelentkezni a régi munkahelyére, újra tud dolgozni.
Időközben meg volt a harmadik találkozásunk is. A bokamozgás most már tökéletes. Három évi sántikálás, kínlódás megoldása mindössze három hét alatt, heti egy kezeléssel


Egy 12 éve fennálló migrénes állapot margójára 

22 éves fiatalember keresett fel, hogy tíz éves kora óta heti egyszer migrénes fejfájása van és az orvosi vizsgálatok nem mutatnak ki semmilyen elváltozást.
Kezelés előtt is erős fejfájása volt, a temporalison és a környékén érezte, valamint a homlokán.
A nyaki gerincen nem jelzett fájdalmat, de a koponyaalap tele volt kezelendő CD-vel és a trapéz felső részén a váll és a nyak között volt egy-egy herniált triggerpont mind a két oldalon. Megnéztük a nyakmozgást, nem fájt már az a terület. Ez után következett a scalenus és az SCM (ferde nyakizom) vizsgálata, melyet nem panaszolt egyáltalán. Na, itt a kezelés nagyon szenvedős volt számára, néma TB, néma CD volt jó pár és kezelés közben kisugárzott a temporalis és a homlok területére is. Mondta, ezt szokta érezni, mikor fáj a feje.
Mire végeztünk, teljesen kioltódott a fejfájása. A jövő héten újra találkozunk, biztos vagyok benne, hogy nem fájdul meg a feje.
Azóta már találkoztunk másodszor is és nem volt több panasz. A fiatalember köszöni szépen, jól van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése