kép

kép

2019. augusztus 27., kedd

Ők mondták - visszajelzések



"Nem tudom ez a tapasz maga e a csoda?igaz,hogy most szabadnapos vagyok,de egyáltalán nem fáj."

------------------------------------------------------------------




"Egy bicikli túra alkalmával elestem a biciklivel és ráestem az egyik csuklómra. Nagyon fájt és semmilyen irányba nem tudtam mozgatni, sem pedig fogni vele. Szerencsére nem tört el, csak mérsékelten volt duzzadt. Anna megragasztotta. Másnapra már mérséklődött a fájdalom, de még továbbra sem tudtam mozgatni. Kétségbe voltam esve, mert ez egy szombati napon történt és hétfőn dolgozni kellett mennem. És láss csodát….. Hétfőn reggel már biciklivel tudtam menni dolgozni. Fájt még, de már tudtam használni a kezemet. Szerdára már mozgott a csuklóm és a fájdalom minimálisra csökkent. Pénteken vettem le a tapaszt, mert elutaztunk. Egy hétig nem volt a kezemen semmi sem. Ezért használatkor még éreztem, hogy nyilall, így Anna még egyszer megragasztotta. Ennek eredményeképpen tudtam újra jógázni, hogy a csuklóm helyett az ujjaimmal támasztottam a talajt (nem kis igénybe vétel). De ugyanakkor sokkal jobb, nem fáj, már alig érzem, erősebben tudok vele fogni, illetve már tudok emelni is. Tegnap vettem le a tapaszt, teljesen panaszmentes vagyok két ragasztás után. Köszönöm, hogy megmentettél több hét gipsztől."
-------------------------------------------------------------------------------


Akasztják a hóhért?Ez a kép a saját karomról készült, bizonyítván, hogy a kinesio tape prevencióként is kitűnően megállja a helyét. Két napig dolgoztam az Iron Man Budapest triatlon versenyen, ahol a versenyzőket kezeltük masszázzsal és tape-vel, az Oriolus-Med Kft. színeiben. A terhelés baromi nagy volt és nem fáj sem izmom, sem ízületem, sem lábam, sem bokám. Tökéletesen érzem magam.

Tenisz könyök

Szia Anna!
Ma reggelre már a könyököm is sokkal jobb lett, szinte nem is fáj. Hozzá lehet érni- ez eddig fájt - , egy kisebb táskát is vittem , de azért még vigyázok vele.
A hátam csak kicsit érzékeny, a mellkasomon szinte teljesen elmúlt a fájdalom.Roppant elégedett vagyok, köszönöm még egyszer.



Bent szorult levegő miatti fájdalom
"Tegnap reggelre úgy éreztem valami meghúzódott, valami beszorult a lapockám alá, minden mozdulat fájt.Aztán napközben már annyira fájt, hogy nem tudtam szabályosan levegőt venni.S.O.S levél Annának, aki reggel mindenféle tapaszokat ragasztott rám. és láss csodát! ........ Már tudok levegőt venni fájdalom nélkül! 
Köszönöm Anna !"



Jött hozzám egy hölgy két hete. Mind a két karja zsibbadt, az egy hétből hét napon át.
Kétszer ragasztottunk eddig és azt mondta ma: " Ó, de jó! Már csak egyszer zsibbadt az egy hét alatt.
Ma kapta a harmadik ragasztást bézs színnel. Egy hét múlva tanulni jön, ha szükséges lesz még, akkor már magának rakja fel a tape-t.
Már műteni akarták, így nagy az öröm. 

Instabil, dagadó térd, fájó térdszalagokkal

"A térdem szinte azonnal stabillá vált, másnapra a dagadás a szalagok fájdalmával együtt eltűnt és azóta sem tért vissza. Szinte furcsa, hogy a hónapok óta fájó térdem egy kezelés hatására panaszmentessé vált. Nagyon javaslom mindenkinek.... "

Fájó térd, boka és dagadt lábszár
"......A volt párom láb dagadása is sokat enyhült. Nem feszül neki olyan "fényesen", ahogy korábban. Végig dolgozza a napot pihenés nélkül. (korábban pihenőket kellett beiktatnia) Az egyik térde nem fáj, a másikat egy kicsit érzi. Így nála is sokat javult az állapota. Nagyon szépen köszönöm......"


Bokasérülés utáni kezelés
"......Sokkal jobban van a lábam. Ha megyek, azért érzek még fájdalmat minden lépésnél. A boka dagadtsága kis mértékben még meg van. A boka mozgatása, tornáztatása már kevésbé korlátozott. Már csak egy pontnál feszül, húzódik."

"Beállt" derék ragasztása
".........Szia! Tudok hajolni, guggolni, sietni. Köszönöm......."



Köhögés kezelése kinesio-tape-vel
" Reggelre úgy éreztem magam, mint, aki újjászületett. Az energiáim visszatértek. A köhögésem szinte teljesen megszűnt egy nap alatt. "


Bokatörés műtét utáni kezelése

"Köszönöm, a lábam már nem fáj, a daganat lelohadt, jövő héten már bot nélkül megyek a következő kezelésre."

Dagadó, instabil térd
"Dagadt, fájó, instabil térd kinesio-tapelése. Egy nap alatt eltűnő ödéma és teljes fájdalom mentesség. A térd stabilitása is visszatért. Először bottal jött hozzám és a második kezelésre már anélkül. 
Mind a ketten örülünk........"


Fájó, gyulladt vállízület


" Kb. 60 perc múlva 90%-os fájdalomcsökkenés. Addig a karom nem bírtam felemelni, a ragasztás után 1 órával pedig vígan mostam és szárítottam a hajam. Köszönöm szépen."




Beállt nyak 
"Hétfőn délben kaptam meg a tapaszt, és már délután, munkából hazafelé azt vettem észre, hogy nem fáj a fejem , a nyakam és a vállam. Pedig előtte majdnem 2 hétig rettentően fájt. Azóta is nagyon jól érzem magam, Köszönöm szépen. ."


Nyiroködéma kezelése

"Hahó! Na képzeld el, anya hívott reggel, hogy nem hiszi el, de a lába nem dagadt úgy be, még a színe sem olyan mint szokott lenni. Úgyhogy köszöni szépen...szerintem még jönni fog. Köszönjük!!"

































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése